RÓLAM MONDTÁK

“AZ ORVOS. Csupa nagybetűvel szedve. Aki hitet, reményt adott arra, hogy nekünk is megadatik a Csoda. Egy olyan embert ismertünk meg Benne, akinek egész életünkben hálásak leszünk. Szakmai hozzáértése kiváló, de ami mindennél fontosabb, hogy hitt Bennünk, biztatott, szeretetet adott. “Látom, ha hiszem”- mondta, és így is lett. KÖSZÖNJÜK!!!!!”

Németh Csilla Katalin
Németh Csilla Katalin

“Régóta ismerem Templom doktort, 2 felnőtt gyermekem is hozzájár. Jól felszerelt a praxisa és szuper, hogy az ultrahangot azonnal el tudja végezni szükség esetén. Bizalommal vagyunk iránta, mert a részletes tájékoztatás mellett ami a vizsgálattal kapcsolatos, mindig kapunk tanácsot arra vonatkozóan is, hogy milyen szakirányú vizsgálatokat javasol elvégeztetni az esetleges panaszainkkal kapcsolatban. Kedvelem azt, hogy nyugodt és mindvégig a páciensre figyel a vizit alatt. Sok szeretettel ajánlom minden hölgy társamnak a Doktort, aki korrekt, nagy tapasztalatú és empatikus nőgyógyászt szeretne.”

Patikné Koreny Márti
Patikné Koreny Márti

“Néhány évvel ezelőtt egy ismerősöm által kerültem Hozzá nőgyógyászati gondommal. A sokadik orvos volt, akinél jártam akkoriban. Nagyon sokat köszönhetek neki, nem csak orvosilag, hanem emberileg is. Amellett, hogy segített rajtam, két várandósságomat ‘”végig kísérte”, és kislányom születése is az Ő segítségével történt, rengeteget tanultam Tőle. Például azt, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk… 🙂

Tisztelem és nagyon szeretem, mert egy fantasztikus orvos és fantasztikus EMBER. Köszönöm a sorsnak, hogy a legjobbkor megismerhettem és bízhattam, bízhatok benne.”

Herceghalmi Tímea
Herceghalmi Tímea

“Dr. Templom József. Már a neve hallatán valami különleges érzés fogott el. Egy olyan ősbizalom, ami azóta is csak erősödik. Legutóbb a mellemben lévő ciszta miatt kerestem fel Őt. Tudtam, hogy legyen az bármi, úgy fogja kommunikálni és úgy fog bátorítani, hogy hittel és békességgel elfogadjam.

Hálás vagyok, hogy egy olyan nőgyógyászra leltem, aki a női(e)sségemet mosollyal, vitaminokkal, pozitív gondolatokkal és a csodálatos magyar nyelv kincseivel támogatja. Sokat tanultam Tőle, hiszem, hogy tudásának köze van a “mindennapi boldogságomhoz”, ezért is ajánlom minden barátnőmnek, kolléganőmnek, ismerősnek, akinek úgy érzem, éppen Rá lenne szüksége.”

Szőke Annamária
Szőke Annamária

“Szeretettel és köszönettel írom az alábbi sorokat Dr. Templom József Úrról. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egyben megismerhettem egy kiváló szaktudású orvost és egy példaértékű embert. Munkáját lelkiismeretesen és a legnagyobb odafigyeléssel végzi. Megjelenése, belső kisugárzása különösen jó fényt vet a környezetére, így a pácienseire is.

Külön figyelmet fordít a jelentkezők lelki, mentális állapotára, és rá jellemző módon igyekszik a legjobb tudása szerint segíteni. Pozitív személyiségéből adódóan könnyedén jó kapcsolatot teremt mindenkivel és mindent megtesz azért, hogy mindenki egyensúlyba kerüljön Önmagával.”

Lőrincz Enikő
Lőrincz Enikő

“2011-ben találkoztunk először. 7 nőgyógyásznál jártam előtte, aki mind vágni akart. Ő nem. Mindenféle pánikkeltés nélkül, türelmesen és derűs nyugalommal kísérte végig testi-lelki gyógyulásomat és szellemi fejlődésemet. Sőt egy olyan módszerrel is megismertetett, amivel mindentől és mindenkitől függetlenül kezelni tudom a felmerülő szituációkat. Ez a módszer a KTMA, ami által tudatosan sikerül megtapasztalnom az aggódás- és félelemmentes, örömteli és szeretetteljes tudatállapotokat, illetve óriási mértékben elősegíti a lelki-szellemi fejlődésemet. Hatalmas tudással és tapasztalattal rendelkező, profi orvos és nagylelkű, empatikus és nagyszerű ember. Nagyon hálás vagyok neki a segítségért!”

Katona Veronika
Katona Veronika

“Templom doktort több, mint 15 éve ismerjük, biztosan nem véletlenül… Találkozásunk megváltoztatta életünket. Nála született harmadik gyermekünk Eszter, akit nagyon vártunk, rengeteget segített nem csak szakmai tudásával, hanem jelenlétével, empátiájával, egész lényével, kisugárzásával. A sok biztatás, tanács, gondoskodás, pozitív energiák, nyugalom, bölcsesség, tapasztalat… minden találkozásunk és telefonbeszélgetésünk alkalmával feltöltöttek, megnyugtattak, megerősítettek. Jó volt tudni, hogy biztonságban vagyok és bármikor, bármilyen gondunkkal fordulhatunk hozzá. Köszönjük barátságát, megértését és a sok bizalmat, amit kaptunk tőle!”

Násztor Éva
Násztor Éva

“Dr. Templom Józsefhez közel 30 éve járok, két lányom Nála született. Azóta is ő a Nőgyógyászom, de közben mint magánembert is megismertem és megszerettem, mert Őt mindenki megszereti , aki megismeri. 🙂 Minden pozitív tulajdonság igaz rá, amit Emberként és Nőgyógyászként el lehet mondani, szavakba lehet foglalni. Kiemelkedő szakmai és emberi tudása miatt Nála a legjobb helyen, biztonságban van mindenki. Egyszerűen tudod, hogy jó helyen vagy Nála!”

Vastagné Barna Márta
Vastagné Barna Márta

“A Doktor Úr nem mást adott vissza, mint az ÉLETEMET. Ajánlással kerültem hozzá és az első találkozás és vizsgálat után jelezte, hogy valamin változtatni kellene az életemen. Ezt nem fogadtam meg, majd fél év után egy nagyon rossz vizsgálati eredményt kaptam a kezembe, amely után azonnali műtéti beavatkozásra volt szükség.

Karácsony előtt volt a műtét, majd 27-én felhívott a Doktor Úr és annyit mondott: GYŐZTÜNK!!! Ezt a telefonhívást soha nem fogom elfelejteni, amíg élek. Ez több mint 10 éve történt. Azóta a leányom is a Doktor Úr páciense. 🙂 Köszönöm, hogy megismerhettem a Doktor Urat. Személyében egy empatikus, magas szakmai kompetenciával bíró, kedves személyiségű orvost ismerhettem meg.”

Molnár Krisztina
Molnár Krisztina

“1995 óta vagyok a páciense. Mint orvos, mint ember maximálisan elégedett vagyok vele. Több hölgynek ajánlottam már, akik velem együtt, sok-sok éve hüségesen kitartunk mellette. Az oka egyszerű: mindig emberséges, oda figyel rám, és mindig kedves, barátságosan viszonyul a pácienseihez. Ezt az emberséget az is tükrözi, hogy amikor szültem, akkor is bejött hozzám meglátogatni, amikor nem volt ügyeletben, még hétvégén is!

Szombaton feküdtem be a kórházba, ott várt ránk, végig ott volt, amíg felvettek, nyugtatgatott, kedvesen beszélgetett a párommal, anyukámmal, elmondta mi fog történni a következő napokban. Másnap is be jött hozzám, és ez így volt a 10 nap alatt, amíg bent voltam. De valahányszor megyek szűrésre, mindig van egy kedves szava! Azt gondolom ez a típusú orvos hiányzik a mai egészségügyből. Ritka emberséges orvos! Hálás vagyok a sorsomnak, hogy hozzá vezetett!”

Simon Tünde
Simon Tünde

“Templom József doktort immáron 17 éve nagyon jó orvosként ismerem. Akkortájt ajánlották, amikor a legnagyobb szükségem volt egy megbízható lelkiismeretes orvosra. Az egészségem nagyon durván megromlott, ezért ismerőseimet kértem, segítsenek, hogy nagyon jó kezekbe kerüljek. Akkor kaptam meg az ő nevét és telefonszámát. Nagyon hamar felállította a jó diagnózist, nagyon gyorsan intézkedett a további lépésekről, ennek köszönhetem, hogy a mai napig is egészséges vagyok.

Véleményem szerint nemcsak új életeket tud világra segíteni, hanem a meglévőket is újjá tudja varázsolni. Még véletlenül sem alaptalanul fogalmazok így, ugyanis egy fantasztikus módszer van a kezében, amivel – nőként elmondhatom – nem csak a test egészségének egyensúlyát, hanem lélek és szellem egyensúlyát is fenn tudja tartani. Ezt a módszert ma sikeresen tanítja is és alkalmazza is a kezelések során. Nem beszélve szemünk fényéről a gyermekről, akinek világra jöveteléért is felelősek vagyunk. Ennek felelősségét is szívén viseli, mindent elkövet ami csak Tőle telik, hogy a kis Teremtmények épségben, egészségben találják meg a napvilágot /világosságot/. Köszönet, hála érte.”

Ocskó Andrásné
Ocskó Andrásné

“Dr. Templom József volt annak idején az első orvos, (a jópár felkeresett között), akinél úgy éreztem, velem törődik, és nem csak a
betegségem és rossz leleteim látja. Nem tudom objektíven megítélni, milyen orvos, csak azt tudom, hogy nekem segített helyreállítani az egészségem. Azt tudom, hogy az első nőgyógyász volt, aki partnerként kezelt, akitől kérdezhettem, és aki úgy válaszolt, hogy megértsem. Nagyon hálás vagyok azért az emberségért, odafigyelésért és tapintatért, amit akár a műtéteim előtt és után, akár kontroll vizsgálatok során kaptam, kapok tőle.

Úgy 3 éve egy másik orvos azt mondta nekem, ha nem vagyok hajlandó beleegyezni a méhem eltávolításába, kis idő múlva már lehet csak arról dönthetek, hamvasszanak vagy koporsóban temessenek. Ma egészségesnek érzem magam, a méhem is megvan, és már nem csak az orvosomban bízom, de magamban is. És ha bárki kérdezi, tudok-e egy “jó” nőgyógyászt ajánlani, határozott IGEN a válaszom.”

Dénes Ágnes
Dénes Ágnes

“Pár évvel ezelőtt egy ismerősöm ajánlására jelentkeztem be Templom Doktor Úr rendelésére, ami azóta többszörösen bebizonyosodott, hogy jó döntés volt. Mindamellett, hogy jó szakember, az egyik legfigyelmesebb és legkedvesebb orvos akivel találkoztam, s aki elsősorban természetes módon igyekszik kezelni az esetlegesen fennálló problémát. Kár, hogy nem találtam meg sokkal, sokkal előbb!”

Szabó Renáta
Szabó Renáta

“Mint orvos folyamatosan és lelkiismeretesen figyelemmel kísérte és támogatta Véda kislányom magzati fejlődését és születését. Mint ember Egyéniség. Szavaival élve, mely megérintett: “Az egyéniség tartalmazza az isteni szikrát, melynek fontos része az értékes elem=értelem, vagyis az, ami a szív szentélyén áthaladva értékesnek és igaznak minősítettik.“ Ez az út. Figyelek.”

Dr. Végső Marianna